Viszonylag stabilak maradtak
a pártpreferenciák, trendeket nem látunk, csak eseti, 1-2 százalékpontos változásokat. A Fidesz tábora nem változott, továbbra is a választópolgárok 31 százaléka voksolna rájuk. Egy hajszállal javított a Demokratikus Koalíció, 9-ről 10 százalékra. Három párt szorosan követi egymást: a Jobbiknak a múlt havival azonos a támogatottsága, 7 százalékos; a Momentum mögé – január óta folyamatosan – a választókorú népesség 6 százaléka sorakozik fel; az MSZP 6 százalékon állt februárban, most 5 százalékos. Három párt, az LMP, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékot szerzett márciusban, a Mi Hazánk Mozgalomnak ezúttal 1 százaléka van. A pártnélküliek aránya a múlt havival azonos, 33 százalék.
A biztos pártválasztók
csoportjában a Fidesz 50 százalékos, a második helyen DK áll,16 százalékos eredménnyel. A Jobbik és a Momentum is 9 százalékos támogatói körrel rendelkezik az aktív szavazók körében, míg az MSZP-nek 7 százaléka van. Az elkötelezett szavazók körében négy párt is 2 százalékos: az LMP, a Mi Hazánk Mozgalom, a Kétfarkú Kutyapárt és a Párbeszéd. – ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet március első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.
Nem csak a pártok táborának
mérete változott keveset, az összetételük sajátosságai is viszonylag stabilak, megrajzolhatók a szavazói profilok. A Fidesz a társadalom minden rétegében a legerősebb párt, de különösen magas támogatottsága van a 60 év felettiek (39%), az alapfokú végzettségűek és szakmunkás képzettségűek (35-35%) valamint a falvakban élők körében (36%). A leggyengébb eredményt a 30 év alattiak körében éri el, de 21 százalékával itt, a fiataloknál is első helyezett.
Az ellenzéki pártok közül
a DK a legerősebb, s az átlagot meghaladó mérvű táborral rendelkezik a 60 évnél idősebbek és az érettségizettek csoportjában (13-14%). Az 50 év alatti korosztályokban, továbbá a 8 osztályt és szakmunkásiskolát elvégzők körében az átlagosnál kevesebben preferálják a pártot – 6-8 százaléknyian. A Jobbik szavazótáborában is vannak jellegzetességek, sokan támogatják a harmincas éveikben járók, a szakmunkás képzettségűek valamint a férfiak körében (10-11%).
Legkevésbé az alacsony
iskolázottságúak (2%), a hatvanasok és idősebbek, a budapestiek és a nők körében akadnak támogatói a Jobbiknak (4-5%). A Momentum elsősorban a fiatalok pártja, az életkor emelkedésével egyre csökken a támogatottsága: a harminc év alattiak 10 százalékától a hatvan év felettiek 4 százalékáig csökkenek az adatok. Jobban áll a párt még az érettségizettek, diplomások és a fővárosiak körében (8-9%), rosszabbul az alapfokú végzettségűeknél és a falvakban élőknél (4%). Az MSZP legerősebb pozícióit a hatvan év felettiek és a fővárosiak körében láthatjuk (11 százalékos támogatottsággal), az 50 év alattiak körében és a falvakban kevéssé beágyazott (2-3 százalék).
A parlamenti ciklus
közepén járunk, s ezen időszakokhoz képest elég magas a választópolgárok aktivitási szintje, 48 százalékuk menne el egy mostani voksolásra. Négy évvel ezelőtt, márciusban 42 százalék volt elszánt, nyolc éve 37 százalék. Jelenleg a Fidesz és a Demokratikus Koalíció hívei a leginkább aktívak, kétharmaduk biztosan menne voksolni. A Momentumosok 60, az MSZP-sek 58, a Jobbikosok 55 százaléka lenne ezekben a napokban biztos szavazó.
A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idôsebb lakosságát képviselik.
Alapsokaság: 18 éves és idôsebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár.
Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.
A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1000 fõs mintánál legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.
Minden hónapban más-más 1000 főt kérdeznek meg, személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsõs rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.
Az adatfelvétel ideje: 2020. március 3-13.